Most harmadik világháború van, apát elviszik, anya meg én meghalunk

2022.03.31.

Mentorként nagyon fontos feladatomnak tartom, hogy a világban zajló eseményekről is beszélgessünk a gyerekekkel. A hozzánk járó általános iskolás gyerekek még csak vendégek az információs műveltség komplex és sokrétű világában. Foglalkozásainkba mindig csempészünk egy kicsit a kritikus gondolkodás gyakorlatából is, így tettünk akkor is, amikor a már 15 napja tartó orosz-ukrán fegyveres konfliktusról beszélgettünk velük. 

Biztosak voltunk benne, hogy a gyerekek értesültek a tőlünk nem is olyan messze zajló eseményekről, hiszen a televízió és az internet naponta ad közre friss híreket. Abban is biztosak voltunk, hogy a szüleik körében és az iskolában is megjelenik a háború, mint beszédtéma. A hét egyik napján egy ötödikes kisfiú úgy jött hozzánk a tanuló foglalkozásra, hogy “most harmadik világháború van, apát elviszik, anya meg én meghalunk”. Rettenetesen kétségbe volt esve, minden amit tudott a háborúról, azt a televízióból hallotta. Elvonultunk egy csendes szobába, hogy beszéljük a félelmeiről. Próbáltam kiegészíteni tényekkel azokat a félinformációkat, amik a fejében kavarogtak, de ő azzal vádolt engem, hogy nekem nincsen otthon televízióm, ezért én nem vagyok megbízható forrás ebben a témában.

Ennek hatására több önkéntesünkkel elkezdtünk gondolkodni egy foglalkozáson, amiben kitérünk a háborús helyzetre, azokra az érzésekre, amik a gyerekekben kavarognak. Fontosnak tartottuk, hogy a lehető legegyszerűbben és tényszerűbben magyarázzuk el nekik a kialakult helyzetet és beszélgessünk velük az információszerzés módjairól és a média veszélyeiről.
Nagyon sok kutatómunkát végeztünk, hogy hogyan érdemes megfogni ezt a témát a gyerekek szintjén. A Hintalovon Alapítvány nagyon sok hasznos információt posztolt ezzel kapcsolatban, s mi is a javaslataik mentén építettük fel a foglalkozásunkat, amelyet az alábbiakban olvashattok.

1. A legelső lépés, hogy teremtsünk nyugodt, biztonságos légkört a foglalkozáshoz. Rendezzük be a szobát egy beszélgetőkör típusú foglalkozáshoz, mindenki azonos szinten üljön (babzsákokon, vagy a földön). Csak azokat a gyerekeket vonjuk be, akiket foglalkoztat a téma, ha kötelezővé tesszük a foglalkozást, megtörténhet, hogy a kényszerből résztvevő gyerekek nem vonódnak be és csak információmorzsák maradnak meg bennünk, amik félelmet és pánikot kelthetnek bennük. Ez pedig pont az ellenkezője annak, amit el szeretnénk érni.

2. Induljunk el az érzésektől, térjünk ki a tényekre és adjunk teret a mi lesz, ha … típusú kérdéseknek is. Az érzések témakör bevezetéséhez használjunk Dixit kártyákat. Kérjük meg a gyerekeket, hogy válasszanak egy kártyát, ami azt tükrözi, hogy mit éreznek akkor , ha meghallják a háború szót. Ha mindenki választott, osszuk meg egymással a választásainkat úgy, hogy megmutatjuk a kártyát és elmondjuk miért ezt választottuk, mit jelent nekünk a kép, ami a kártyára van festve. Ebben a feldolgozókörben nagyon sok érzelem kerül felszínre, amikkel tovább tudunk dolgozni. Ezeket az érzelmeket gyűjtsük össze egy papíron. Keressük meg velük együtt, hogyan lehet ezeket a negatív érzelmeket pozitívba fordítani, mi segítene, hogy elmúljanak? Ha a félelem érzése erősen megjelenik, fogalmazzák meg pontosan mitől is félnek, hogy ne csak egy megragadhatatlan szorongás legyen, és ha a félelmeik például irracionálisak, segíthetünk nekik csökkenteni az aggodalmat a tények feltárásával.

3. A tények feltárását kezdjük azzal, hogy derítsük ki, hogy a gyerekek honnan gyűjtik az információt. A felnőttek többségét érdeklik a katonai konfliktussal kapcsolatos információk, úgy növelhetik leginkább a gyerekek biztonságérzetét, ha jól érthetően kommunikálják a saját érzéseiket. A gyerek akkor lesz nyugodtabb, ha érti az érzéseinket, és kap információt arról, ami érdekli őt. Olyan mondatoktól, hogy "Nincs baj.", "Nem lesz semmi baj." nem fog megnyugodni, ha közben azt érzi, hogy a szülő/felnőtt tele van feszültséggel. Üresen csengnek majd neki ezek a szavak.

4. Beszéljünk arról a gyerekekkel, hogy érdemes több különböző forrásból tájékozódniuk, mielőtt teljes mellbedobással valamilyen véleményt alkotunk. Hívjuk fel a figyelmüket, hogy nem hurrogjuk le a másik embert, ha más véleményen van, mint ők.
A hozzánk járó gyerekek nagy részt a Tik-Tok-ról és a Facebookról gyűjti az információkat. Rengeteg videóval találkoznak, ahol vonuló tankokat és lerombolt városokat látnak. Ezen videók nézegetése közben sokszor találkoznak álhírekkel úgy, hogy észre sem veszik. Ismertessünk meg velük katonai videójátékokat, amik annyira élethűek, hogy alkalmasak arra, hogy összevágjanak belőle egy háborús videót a közösségi média oldalaira.

5. Sokan beszélnek úgy az orosz-ukrán helyzetről, hogy valójában nem is tudják, hogy Ukrajna egy ország, csak az jutott el hozzájuk, hogy ez a háború nagyon közel van hozzánk. Keressük meg a térképen Oroszországot és Ukrajnát, használhatunk  legó darabokat az országhatárok szemléltetéséhez. Nézzük meg a területi elosztást, a környező országokat, majd pozícionáljuk Magyarországot a két országhoz képest. Ne magyarázzuk túl feleslegesen a helyzetet (sok részlettel), de ne is bagatelizáljuk. Nem az a dolgunk, hogy minden kérdésre pontos, "szakmai" választ adjunk. Mondhatod, hogy "nem tudom" vagy "ezt most nem lehet még tudni, ezért is hallgatjuk olyan figyelmesen a híreket". Nem dolgunk kisebbíteni a helyzet súlyát. Nyugodtan mondhatjuk: "Sok száz kilométerre zajlik tőlünk, és nem mi vagyunk a célpont, de ez nagy dolog, ami most történik."  

6. Feltehetően meg fogják kérdezni, hogy miért van háború. Fogalmazzunk nagyon egyszerűen és őszintén Például: Területi vitáik voltak. A legrosszabb módot választották, hogy erővel akarják megoldani a konfliktut. Érdemes behívni a párbeszédbe azt, hogy hogyan érdemes megoldani egy konfliktust, gondoljanak csak akár a hétköznapokra.
Adjunk teret a mi lesz ha … kérdéseknek! Nem mondhatjuk azt, hogy nem lesz semmi baj, mondjuk helyette azt, hogy én remélem, hogy nem lesz semmi probléma, de ha lesz, akkor is lesz megoldási lehetőség. Ha baj lesz én itt leszek és vigyázok rád.

7. A szorongást és a tehetetlenség érzését aktivitással tudjuk a leginkább oldani. Mutassuk meg nekik, hogyan tudnak ők segíteni. Számos szervezet segít gyűjtésekkel a civileknek. Csatlakozzunk egyhez! Mi azt választottuk, hogy közösen rajzolunk és festünk az ott élő gyerekeknek, amiket eljuttatunk egy adománygyűjtő pontra.

Sütő Ramóna, mentor és társ-vezető